Fogszuvasodás

A fogszuvasodás népbetegség. Már évezredekkel ezelőtt is az volt csak akkor az emberek egészségesebb ételeket fogyasztottak, így nem öltött ilyen nagy méreteket.

A fogszuvasodás oka:

Bár sokan genetikai okokat feltételeznek, de a környezeti hatások sokkal jobban érvényesülnek.

Azt , hogy torlódottak a fogaink vagy hogy mélyebbek a barázdáink  a rágófogainkon valóban attól függ, hogy mit öröklünk, de ezek fogszabályozással és időbeli barázdazárással könnyen orvosolhatóak.

A fogszuvasodás kialakulásása főleg az étkezéssel függ össze. Azt hogy mit és mennyit eszünk, hányszor nassolunk a főétkezések között, milyen gyakran fogyasztunk cukros italokat nagyban befolyásolja, hogy hány lyukas fogunk lesz.

A fogszuvasodás mögött egy baktérium áll, amely a foglepedékben levő cukorral táplálkozik. Ennek során sav szabadul fel ami károsítja a fogzománcot, majd a a folyamat előrehaladtával felpuhul a fog középső szerkezete, kilyukad a fog.

Tünetei:

A fogszuvasodás nem visszafordítható de megállítható folyamat, fontos, hogy minél koraibb fázisában ismerjük fel.

Első jele lehet  a zománcon megjelenő fehér folt. Később a barázdában vagy a két fog között sárgás- barnás elszíneződés formájában jelentkezik. A folyamat halad a fog belseje felé a fog középső rétege felpuhul, apró darabok letöredeznek a fogból, majd kezdetben kisebb, később egyre nagyobb lyuk jelentkezik a fogon.

Ahogy a fogszuvasodás előre halad a fog belseje felé egyre érzékenyebbé válik a fog. Kezdetben csak nagyon cukros ételekre, italokra, később hideg meleg ingerre is érzékennyé válik.
A fogszuvasodás ha eléri a fog belső fogbéli részét fájdalmassá kezd válni, kezdetben csak hideg meleg hatására, később már spontán is. Ennek következtében kialakulhat fogbélgyulladás, ami fogbélelhaláshoz vezet.

A fogbélgyulladás nagyon erős fogfájással jár ami spontán jelentkezik és állandósul. Ilyenkor sokszor a legjobb fájdalomcsillapító gyógyszerek is hatástalanak bizonyulnak. Ha ezt végigszenvedjük és nem fordulunk fogorvoshoz, a fogbél elhalásához vezet. Ilyenkor pár nap fogfájás után mérséklődni látszanak a tünetek, majd teljesen megszünhetnek. Sokan ilyenkor fellélegeznek, hogy nincs semmi baj, de sajnos a folyamat ezzel még nem ér véget. Lassan a gyulladás tovaterjed a gyökérre, majd a gyökércsúcson keresztül a fogat körülvevő szövetekre. Kialakulhat a fog gyökere körül gyulladás, ami úgyszintén nagyon erős fogfájással és kopogtatásra, rágásra jelentkező intenzív fájdalommal jár.

Innen a gyulladás ráterjedhet a csontra, majd a csonthártyára. Ilyenkor az erős fájdalom mellett duzzanat jelentkezik a fog körül, ami sokszor párosul hőemelkedéssel, ritkán nagyon magas lázzal.

clip_image002_4

Kezelése:

A fogszuvasodás megelőzhető.

  • Étkezzünk változatosan, fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt amelyek elfogyasztása jelentős rágást igényel, így fokozhatjuk a fogak öntisztulását. Fogyasszunk kevés cukros ételt, italt. A fő étkezések közt ne nassoljunk.
  • Naponta kétszer legalább két percig mossunk fogat fogkefével, fogkrémmel, naponta  egyszer tisztítsuk meg a fogközöket fogselyemmel, vagy fogköztisztító kefével.
  • Használjunk szájvizet és nyelvkaparót, ezzel jelentősen mérsékelni tudjuk a szájüregünkben levő baktériumok számát.
  • Járjunk rendszeresen fél évente kontrollra és ha van fogkövünk távolíttassuk el, ezzel is csökkentve a szájüregben levő baktériumok számát.

Az időben észrevett fogszuvasodás könnyen kezelhető és megállítható.

Amíg a fog szövete nem roncsolódott nagy mértékben a szuvas rész eltávolítása után töméssel könnyen kezelhető. Ha jelentős foganyagveszteség van szükségessé válhat a fog betéttel vagy koronával való helyreállítása. Ha a fogbél is érintett, a fog nagyon érzékeny vagy fáj, először gyökérkezelni kell. Ilyenkor már gyakran csak betéttel vagy csappal és koronával lehet csal helyreállítani a fogat.

Ha a gyulladás ráterjed a gyökércsúcsra vagy a fogat körülvevő szövetekre a fogat először gyökérkezelni kell. Ha a gyulladás kiterjedése nagymértékű antibiotikumok adására és esetleg fog eltávolításra is sor kerülhet.

Látogassunk el fél évente fogorvosunkhoz így a fogszuvasodás jeleinek korai felismerésével sokkal hatékonyabban előzhetjük meg a fogaink roncsolódását és korai elvesztését.